Karmester.
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora és zeneszerzés szakának elvégzése után a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol karmester szakon Mark Stringer és Yuji Yuasa, korrepetitor szakon Konrad Leitner növendéke volt. Már konzervatóriumi évei során korrepetitorként tevékenykedett a Magyar Állami Operaház Operastúdiójában, Oberfrank Géza vezetése alatt. Operakarmesterként 2014 májusában debütált Mozart Don Giovannijával a Schönbrunni Kastélyszínházban, a következő évadban a Bécsi Állami Operaház karigazgatójának asszisztenseként az akkor frissen megalapított Kórusakadémiát vezette.
Számos rangos zenei fesztivál asszisztens karmestereként, illetve korrepetitoraként is dolgozott. 2014-től a fesztivál megszűnéséig állandó asszisztens karmestere volt a welsi Wagner Fesztiválnak, amelynek Lohengrin produkciójával az ománi Royal Operába is eljutott. 2015 és 2018 között a Regensburgi Színház vezénylő korrepetitoraként tevékenykedett, ahol számos saját betanítása mellett az Álarcosbál, a Hamupipőke (Rossini) és a Così fan tutte repertoár-előadásait is dirigálta.
2017-ben a Baden-badeni Ünnepi Játékokon Sir Simon Rattle-lel dolgozott együtt a Tosca előadás korrepetitoraként, és Teodor Currentzis asszisztense lehetett a Bohéméletben. 2018-ban az Ulmi Színház első karmesternek nevezte ki, ahol többek között A bolygó hollandi, az Ariadné Naxoszban, a Rigoletto, a Lammermoori Lucia, A sevillai borbély, a Jancsi és Juliska, a Fidelio, a Figaro házassága, a Hamupipőke (Massenet) és a My Fair Lady karmestereként lépett fel. 2020-ban a Weinviertler Festspielen Tomasz Koniecznyvel és a Győri Filharmonikus Zenekarral dolgozott együtt.
2021-ben megnyerte az I. Nemzetközi Karmesterversenyt Llíriában (Valencia), amelynek köszönhetően a legnevesebb spanyol együttesek – Spanyol Állami Zenekar, Spanyol Rádió- és Televízió Zenekara, Malagai Filharmonikusok, Sevillai Királyi Zenekar, Valenciai Zenekar – meghívását élvezte, de vezényelhetett karácsonyi koncertet a bécsi Musikverein Nagytermében is. Török Levente a 2022/2023-as évad óta a Mecklenburgi Állami Színház első karmestere, ahol a klasszikus repertoár mellett olyan kortárs darabokat is vezényel, mint Thomas Adès Powder Her Face című operája. 2023 márciusában az Izlandi Operában is megfordult, ahol a Pillangókisasszonyt dirigálta.
A hazai zenekarok közül dolgozott a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Pannon Filharmonikusokkal, a Miskolci és a Szegedi Szimfonikus Zenekarokkal, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekarral. Visszatérő vendége a Magyar Állami Operaháznak, ahol 2019-ben mutatkozott be Kodály Háry Jánosával, majd a Hunyadi László (Erkel), a Szentivánéji álom (Britten) és az Íphigeneia Tauriszban (Gluck/Strauss) című produkciók dirigense volt, 2023-ban pedig Puccini Toscáját vezényli.
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												"Mesés Last Minute"
												Miskolci Szimfonikus Zenekar
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A MAGYAR KLASSZIKUS ZENE NAPJA - IN MEMORIAM KOCSIS ZOLTÁN
												Nemzeti Filharmonikusok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anton Gerzenberg és a Miskolci Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK – Ifjú géniuszok, klasszikus zenek
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Budafoki 2023-24/7
												Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Don Pasquale
												Magyar Állami Operaház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Farsangi koncert
												Győri Filharmonikus Zenekar
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Farsangi mulatságok
												Győri Filharmonikus Zenekar
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hunyadi László
												Magyar Állami Operaház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Íphigeneia Tauriszban
												Magyar Állami Operaház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Klasszikus melódiák - A Nürnbergi mesterdalnokoktól a Rózsalovagig
												Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Maskarások
												Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Maskarások
												Győri Filharmonikus Zenekar
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mozart a kastélyban
												Miskolci Szimfonikus Zenekar
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tosca
												Magyar Állami Operaház